A hideg és az eső egy időre megfosztott minket a sátrazás élvezetétől. Barcelónai röpke városnézésünk alatt még sütött a nap, de aztán beborult, és jött az égi áldás.

Mivel 2 egymás utáni éjszakát ifjúsági szállásokon töltöttünk - az egyik nem éppen a nyugalom szigete volt, a másikban majd megfagytunk -, különösen hálásak voltunk egy kint élő erdélyi magyar család két éjszakára szóló meghívásáért. Az eső miatt vonatra szálltunk, ami két biciklivel elég macerás volt, ülőhelyről nem is álmodhattunk, így nemes egyszerűséggel letelepedtem a földre, Attila pedig végigállta az utat. 

 Olga a zuhogó esőben kijött elénk az állomásra a kislányával, és autójával haladt előttünk, mutatva a sötétben az utat. Finom gulyáslevessel készültek a fogadásunkra, mintha tudták volna, hogy leveshiányunk van. A déli népek nem nagyon esznek levest, így a vendéglőkben sem kapni. Egy otthonosan berendezett, saját fürdőszobával rendelkező szobát kaptunk, és hosszú idő óta először végre átaludtuk az éjszakát.

Délelőtt elállt az eső, a szél viszont feltámadt. Szerencsére nem mentünk tovább aznap, mert aligha tudtunk volna haladni. Viszont a városkában sétáltunk egy nagyot. Vinaroz a tengerparton fekszik. Varázslatos utcácskáival, templomaival, parti sétányával rögtön belopta magát a szívünkbe.

Olga dolgozott aznap, de munka után elvitt minket a szomszéd kisvárosba. Peniscola igazi gyöngyszem, amit kár lett volna kihagyni.

Elég későn értünk haza. Olga nekiállt elkészíteni a vacsorát - igazi spanyol ételt, fideát - én pedig ámulva figyeltem gyakorlott mozdulatait. Közben jót beszélgettünk. A 13 éves Ivett is végig velünk volt, mert másnap nem volt tanítás. Egyszer csak megkérdezte: - Margit, már tegnap még akartam kérdezni, de nem mertem... Amikor idegen embereknél szálltok meg, nem félsz, hogy bántanak vagy kirabolnak? Meghökkentett, hogy egy kamaszt ilyen gondolatok foglalkoztatnak. Habozás nélkül feleltem: - Tudod, aki befogad minket az otthonába, az csak jó ember lehet. Miért akarna ártani nekünk? Azonkívül mi nem vagyunk gazdagok, legfeljebb a ruháinkat tudnák ellopni. De ha valaki elveszi a bugyimat, biztos nagyobb szüksége van rá, mint nekem, hát hordja egészséggel! - tettem hozzá pajkosan rákacsintva. Azután komolyra fordítottam a szót. - Inkább az a csoda, hogy ők nem félnek tőlünk... , hogy ismeretlenül is megbíznak bennünk. Mi ezért nem teszünk különbséget arab, roma, kínai stb. emberek között, mert úgy véljük, csak jó és rossz ember létezik, ez pedig független a származástól. 

Még vacsora közben is el-eltűnődtem a kislány kérdésén, és reméltem, hogy a válaszommal sikerült rávilágítanom, milyen fontos megbízni az emberekben. Mindenesetre a szülei azzal, hogy befogadtak minket, jó példát mutattak neki :)

A vacsora egyébként pompás hangulatban zajlott. Én, aki eddig utáltam a tenger gyümölcseit, először csak illemből kóstoltam egy keveset mindenből: a fekete és fehér kagyló húsából, a polipból, a szépiából és a rákból, ám végül többször is szedtem, olyan finom volt.

Olga remek szakácsnő, a férje kitűnő vendéglátó, édesanyja pedig érdekes történeteket mesélt régi, romániai életükről. Más dolog olvasni Ceausescu rémuralmáról, a románok és magyarok közti megkülönböztetéséről, mint olyan ember szájából hallani, aki évtizedekig ott élt és megszenvedte a valóságot.

Hálásak vagyunk Istennek a jó emberekért és hogy utunk során mindennap tanulunk valamit!