Valenciában elidőztünk egy kicsit. Nehéz volt elszakadni a spanyol építészet fizikai törvényeket semmibe vévő, különleges építményeitől.
Aznap Gandiáig kellett eljutunk, ott sikerült szállást találnunk elfogadható áron. Utunk eseménytelen volt, leszámítva, hogy egyes szakaszokon az út széle tele volt üvegcserepekkel. Ezeket kerülgetve - 25 km/órás sebességgel - úgy éreztem magam,, mint Han Solo, amikor az Ezeréves Sólyommal bekerült egy aszteroidamezőbe és próbálta elkerülni az ütközést. Szerencsére megúsztuk defekt nélkül. Az út két oldalát továbbra is narancsligetek és mandarinültetvények szegélyezték. Szabályosan nyálcsíkot húztam magam után, akár a csiga, olyan kívánatosnak voltak a fényes, gömbölyű gyümölcsök. Nem lopni akartunk, csupán létesíteni, megértés-e már a szüretre :) Sokáig kellett várnunk, mert ami szép narancssárga volt, az kerítés mögül vigyorgott ránk, ami szabadon hozzáférhető volt, az viszont még zöld volt. Annál finomabbnak éreztük, amikor végre megkóstolhattunk egyet.
Gandia egy szép kisváros. Szobánk egy magas ház 5. emeletén volt. Éjjel majd megfagytunk, mert alig 14 fok lehetett a szobában és jó spanyol szokás szerint csak egy lepedőt meg egy plédet adtak paplan helyett.
Másnap Calpéba volt egy meghívásunk egy magyar család házába. Az utat hosszabb emelkedők jellemezték, eltűntek a narancsligetek, a tájat vöröses sziklák tarkították, néhol hatalmas kőbányákkal. Zsolték éppen Magyarországon időztek, így 2 barátjuk fogadott minket. Elemér lebicajozott velünk a tengerpartra és megmutatta a város látnivalóit. Minket leginkább a hatalmas siklatömb nyűgözött le.
Calpéból Alicantéba mentünk. Ez azt jelentette hogy aznap elhagytuk Valencia tartományt és beléptünk Alicante tartományba. Útközben narancsok helyett - a változatosság kedvéért - citromligeteket láttunk, java részben még zöld gyümölcsökkel, melyeket érthető módon nem vágytunk megkóstolni :) Szállásunk gyönyörű helyen volt, kilátással a tengerre, ami kellemes meglepetésként ért minket, főleg hogy potom 2 euróval került többe, mint amennyit a legközelebbi kempingben kértek volna egy sátorhelyért 2 főre! Az már kevésbé tetszett, hogy a 3. emeletre fel kellett juttatni a bringákat is, mert a lépcsőházban nem maradhattak Nem csoda, hogy miután felcuccoltunk nem volt kedvünk lemenni egy sétára sem. A pazar kilátás azonban kárpótolt a nehézségekért. Nem mellesleg az 5 szobás lakásban ez az egy szoba nézett a tengerre...
Másnap 95 km várt ránk Punta Braváig, mivel meghívást kaptunk egy kedves erdélyi magyar fiatalasszonytól, Tímeától és angol férjétől, Adriántól. Hatalmas erejű szél fújt már kora reggel, és déltől még erősebbé lehetett számítani, ezért igyekeztünk minél előbb elindulni. Szegény Attila jól leizzadt, mire a bicajokat lecipelte. Még jó, hogy a csomagokat lifttel vittük le.
A várost elhagy a szinte sík terepen tekerünk, ami szuper lett volna, ha nem kell folyamatosan birkózni a szembeszéllel, vagy ami még rosszabb, az oldalszéllel. Egy hosszabb szakaszon sólepárló mellett vitt az út. Sehol egy fa, egy nagyobb bokor, jobbra csak víz, balra sóhegyek, így védtelenül ki voltunk téve a szélnek, ami persze jobb oldalról fújt.
Már csak alig 25 km-re voltunk a céltól, amikor Julcsi le akart téríteni minket a főútról, be a legközelebbi városba. A térkép szerint pár km után visszatértünk volna ugyanerre az útra. Nem értettük, mi értelme bemenni a városba. Tekintve, hogy Julcsi jó néhányszor rászedett már minket, ezúttal nem hallgattunk rá. Hiba volt! Az út hamarosan egy sávra szűkült (egy irányú lett) és felvitt egy felüljáróra, amelynek túloldalán beletorkollt az autópályába! Szerencsére a felüljáró tetejéről észrevettem az alján elhelyezett "autópálya kezdete" táblát, így azonnal leszállt k a biciklikről, megfordultunk és letoltuk őket odáig, ahol át tudtunk térni a visszafelé vezető sávba. Nem volt veszélytelen akció hiszen az autók folyamatosan zúgtak el mellettünk. Persze már nem ijedtünk meg annyira, mint korábban az olasz autópályán, talán azért, mert most nem kilométereket kellett forgalommal szemben haladnunk, csak pár száz métert, vagy csak a rutin miatt :)
A tengerpartra érve ismét többen megcsodálták a 2 Gepidát. Nem akarták elhinni, hogy simán lehet menni egy töltéssel több mint 100 km-t. Volt akit az lépett meg, hogy közel 2500 km alatt csupán egyetlen defektünk volt és még a külső gumikat sem kellett cserélni. Köszönjük, Gepida, hogy nem hagytál cserben minket egyszer sem!
