Kati egy szuper kedves csajszi! Nem elég, hogy odaadta nekünk, két vadidegennek a gyönyörű, modern lakását, de még be is vásárolt nekünk. Mint kiderült, a legközelebbi bolthoz az autóúton kellett volna eljutunk, ezért külön is hálásak voltunk Katinak, hogy nem kellett visszatekernünk. Egy egész napig nem szálltunk nyeregbe, csak élveztük az édes semmittevést és a pompás kilátást az erkélyről, valamint nagyokat aludtunk a hatalmas ágyban. 

 Harmadnap reggel szemerkélt az eső. Bár maradhattunk volna még egy napot, mindenképpen vasárnap akartunk elindulni, mert már kitapasztaltuk, hogy olyankor sokkal kisebb a forgalom. A legdurvább hétfőn és pénteken, akárcsak otthon. Mivel minden eddiginél hosszabb táv várt ránk autóúton, nem mertünk kockáztatni. Mire legurultunk az A7-eshez, kezdett világosodni az égbolt. Kb. 5 km után letérhettünk Estepona tengerparti sétányára, ahol úgy 6-7 km-t haladtunk kellemes környezetben. Ekkor már a nap is előbújt. Mindjárt derűsebben tértünk vissza az autóútra, ahol a reméltnél több autó száguldott, de legalább kamionok nem voltak. 

Közel 30 km-t kerekeztünk a keskeny sávban, néhol hegymenetben, néhol gurulva. Sok körforgalom lassította le a kocsikat, ami azért megnyugtató volt. És aztán megint le kellett térünk, mert az autóút és az autópálya egyesült, és ott biciklivel tilos menni. Attila szerencsére talált egy szervízutat közvetlenül a pálya mellett, hol a baloldalon, hol a jobboldalon. Igaz, sokszor meredekebb kaptatókon jártunk, de kevesebb kocsi volt. Nem értünk rá örvendezni, mert újfent eleredt az eső. Többször be kellett állnunk egy-egy buszmegállóban, amelyek teteje olyan keskeny volt, hogy beverte a szél a vízcseppeket. Így hát felálltunk a kőpadra, hogy legalább a fejünk ne ázzon.

Mire újra megpillanthattuk Gibraltárt, kisütött a nap és már csak a híres és Majomszikla tetejét takarták sötét fellegek. Gyorsan csináltam egy képet az út szélére húzódva. Egy piros autó látszik rajta, a háttérben a szikla.

Ma reggel rám írt a hölgy, aki a rendelkezésünkre bocsátott több napra egy luxuskategóriás, kétszintes lakást Ocean Village egyik káprázatos épületében, hogy nem fogom elhinni, de az általam készített és a facebookon kitett fotón az ő fiának az autója van! Tényleg elképesztő, mert ugyan mennyi lehetett az esélye egy ilyen véletlennek??

De térjünk vissza a megérkezésünk előtti fél órára. Mivel Gibraltár angol fennhatóság alatt áll, át kellett lépnünk a határon, ellenőrizték az iratainkat is. Ennél is furább, hogy a kocsiút keresztezi a repülőtér leszálló- illetve kifutópályáját! Valahányszor fel- vagy leszáll egy gép, lezárják a sorompókat, ahogyan máshol vasúti átjáróban szokás.

Némi keresgélés, pár fölösleges liftezés után megtaláltuk a lakást, amely már gondosan előkészítve várt minket. Úgy nyitogattuk a helyiségekbe nyíló ajtókat, bútorokat, ámulva a modern és számunkra megfizethetetlen berendezésenúgy tapsikoltunk a teraszon az elénk táruló látványtól, akár két kisgyerek, akik először találkoznak a Télapóval :) a háttérben éppen felszállni készül egy repülőgép...

 Ha visszaemlékezünk rá, hogy a szlovéniai Ormosban, a legelső állomáshelyünkön egy férfimosdóban töltöttük az éjszakát, most pedig milyen luxusban van részünk, nem győzünk hálát adni Istennek. Talán azért ilyen kegyes hozzánk, mert hálás szívvel, zúgolódás nélkül elfogadtuk a legszerényebb hajlékot is (akárcsak a lehetőséget vadkempingezésre). Ahogyan mindennap hálát adtunk és adunk a 2 Gepida Alboinért is, nem csak azért, mert önerőből aligha vehettük volna meg őket, de azért is, hogy egyszer sem hagytak minket cserben. Csak azt sajnáljuk, hogy tavasszal vissza kell adnunk őket a szponzorcégnek :(