A Sopalmo kemping hegyek közt helyekedik el, egy sziklás domboldalon. Mivel útközben csúnya, sötét felhők lepték el az eget, érkezéskor direkt megkérdeztük a recepcióst, hogy szerinte lesz-e eső.

Azt felelte, hogy: Á, dehogy, itt jó, ha egy évben egyszer esik. Ehhez képest éjjel fél 2-kor arra ébredtem, hogy folyamatosan villámlik és mennydörög, de olyan hangosan, mintha közvetlenül a sátor mellett csapott volna be. 1-1,5 km-re lehetett a vihar középpontja, de így is nagyon félelmetes volt. Amikor úgy tűnt, elvonul végre, pár perc múlva újra kezdte a villámlást és dörgést. Szegény Attilám aludt volna, csakhogy nem hagytam. Minden mennydörgésnél belecsimpaszkodtam és addig szorítottam a karját, amíg egy-egy sorozat tartott. Közben az eső is egyre hangosabban és szaporábban kopogott a sátorponyván. Szerencsére nem áztunk be, pedig most igencsak komoly tesztelésen esett át az új sátrunk. Az egyik bakancsom sajnos elázott, mert kilógott az elősátor alól... Fél 4 után tudtam elaludni, így reggel nem túl pihenten ébredtem. Viszont teljes szélcsend és felszakadozó felhőzet fogadott a sátorból kilépve.

A mosdóban szóba elegyedtem egy holland fiatalasszonnyal, aki megkérdezte, honnan jöttünk és merre tartunk. Meséltem neki a jótékonysági túránkról. Csomagolás közben odajött a kislányával és mondta, hogy szeretnének venni 30 km-t az utunkból, ezzel támogatva a projektünket.

Lassan a napocska is kibújt a felhők mögül, így jókedvűen indultunk útnak. Az első útkanyarulatból visszanézve láttuk csak, milyen szép helyen terül el a kemping.

Egy rövid szakaszon hasonló emelkedőkön kellett felkapaszkodnunk, mint előző, de szerencsére sokkal rövidebb távon.

Időnként kecskenyájak keresztezték az utunkat. Amint leértünk a hegyek lábához, ismét mellékutakat kerestünk, ahol kisebb a forgalom. Ez olyan jól sikerült, hogy végül fóliasátrak között kötöttünk ki. Elképesztő látvány volt a sok száz hatalmas fóliasátor, sűrűn egymás mellett, ameddig a szem ellát.

Julcsinak hála ismét eltévedtünk, de ezúttal örültünk neki. Ugyanis az autópálya előtt egy benzinkútnál, ahol étterem is üzemelt, belebotlottunk egy csopirt magyar agronómusba, akik éppen a fóliás gazdálkodást jöttek tanulmányozni erre a spanyol vidékre. Néhány perces beszélgetést követően meghívtak bennünket, hogy ebédeljünk velük.

A jó társaság és a finom ebéd feledtette, hogy ismét 15 km-eres kerülőt kellett tennünk, mert Julcsi tévesen jelzett egy utat az autópálya mellett, ami a valóságban 3 km után átment kavicsos földútba, majd nemes egyszerűséggel megszűnt, így tekerhettünk vissza.

A kitérő miatt a reggel még lájtosnak indult nap kissé megeröltetőbb, a 72 km-es tervezett táv pedig végül közel 90 km lett. Megkönnyebbüléssel pillantottuk meg Almeriát.