Már Los Alcázares tengerpartján felfigyeltünk egy földnyelvre, amely a távolban húzódott, párhuzamosan a parttal.Az is feltűnt, hogy a tenger alig hullámzott, pedig fújt a szél, a víz pedig kristálytiszta volt. Ekkor még nem tudtuk, hogy La Manga fekszik előttünk. Puenta Bravában a vendéglátóink, Timi, az anyukája, Hajni és Timi férje, Adrian olyan szeretettel fogadtak minket, mintha régi barátik lennénk. Még a 3 éves Kristian is, pedig neki fájt a fülecskéje. Isteni töltött káposzta volt a vacsi. Másnap együtt lesétáltunk a partra, amely most kihalt és békés volt, de nyáron tele van turistákkal. Timi mesélt nekünk La Mangáról, a természetes félszigetről, amelyet beépítettek az idők folyamán.
Másnap délben magyaros csirkeragulevest főzött Hajni, este pedig Adrian csillogtatta meg a szakácstudományát.
Timi erdélyi magyar családból származik, Adrian angol, és kb. 10 éve élnek Spanyolországban. Timi most várja második gyermeküket. Jó érzés hétről hétre megtapasztalni, hogy a vendégszeretet és a segíteni vágyás nem nemzeti hovatartozás kérdése :)
Következő állomásunk Cartagena volt. Itt egy régi kedves ismerősöm ikerlányai vártak minket. Még kamaszok viltak, amikor utoljára találkoztunk. Azóta maguk is anyukák lettek és spanyol földön telepedtek le. Mivel mindketten egyedül nevelik a fiaikat, együtt laknak. Noémi dolgozik, Ágnes jelenleg tanul, így ő jobban ráért megmutatni nekünk a várost. A 6 éves Viktor boldogan csatangolt velünk.
Este belecsöppentünk egy középkori vásári forgatagba. Erről képeket a FB-oldalamon találtok.
Másnap délután mindkét lány eljött velünk egy sétára. Cartagena arról nevezetes, hogy Hannibál itt vetette meg a lábát Európában, innen indult Róma ellen. Azon kívül innen származik az első tengeralattjáró tervezője. Ennek makettje az egyik körforgalmat díszíti.
Mindkét családnak köszönjük a meleg fogadtatást és a szíves vendéglátást. Örülünk, hogy a barátainknak mondhatunk benneteket! :)