Almeriában már várt minket a buszpályaudvaron Oszi, vendéglátóink nagyobbik fia, így nekem tolnom sem kellett a bicajomat, nemhogy tekernem. Csabi és Ibi meleg étellel vártak minket. Megható figyelmesség volt részükről, hogy a betegek számára köztudottan orvosságként ható csirkeragu leves és krumplipüré került az asztalra, a fasírtot pedig a szokásosnál óvatosabban fűszerezték, hogy kíméljék gyulladt beleimet. Komoly erőfeszítésembe került, hogy ne zabáljam tele magam a mennyei ételekből, főleg, hogy akkor már 43 órája nem ettem!

Ibi már előkészítette az ágyunkat, s bár nem szoktam napközben szunyókálni, órákig aludtam, mint akit agyonütöttek. Ibi közben kimosta és kiteregette a ruháinkat. Este átjött Szabina, így személyesen is megköszönhettük neki a tolmácsolást. Ricsi csak azért maradt le a közös fotókról, mert szegény épp alug látott a náthától, és inkább a szobájában maradt. Este mi is korán lefeküdtünk, és hosszú idő óta először, átaludtuk az éjszakát, a délutáni plusz alvás ellenére.

Másnap churrost reggeliztünk egy kis kávézóban. Engem az otthoni fánkra emlékeztetett az íze, bár a formája hosszú és vékony, és nem lekvárral eszik, hanem folyékony csokiba mártogatva. Mivel olajban sütik, ebből is csak óvatosan falatoztam, de Attilám evett helyettem is.

Kaja után Oszi elcsalta Attilát egy "közeli" kilátó toronyhoz tekerni. Oszi, aki rendszeresen kerékpározik és huszonegynéhány évvel fiatalabb Attikánál, a kb. 10 fokos emelkedőkön nem bírta a versenyt a Gepida Alboinnal, amelynek meg sem kottyant a hegymenet, főleg csomagok nélkül. A fiúk nem sokat pihentek. Odaérve csináltak néhány csodás fotót, és már indultak is vissza. A "kis" kiruccanás 80 km lett :)

Másnap reggel elköszöntünk Ibitől, aki hosszan integetett még az erkélyről, szemlátomást nehezen engedett el minket. Csabi kikísért minket a buszhoz. Baráti öleléssel búcsúztunk el tőle is, és már indult is a buszunk Valenciába. Az út 8 és fél órás volt, egy hosszabb pihenővel, szóval eléggé elültük a hátsónkat.

Zsóka kijött értünk, hogy ne kelljen tekernünk Petresbe. Szerencsére befértek a bringák is a Van-be, ahogy a múltkor is, Gibraltárba menet. Zsófikának, a mamának jó kis meglepetést okoztunk. Direkt nem szóltak neki az érkezésünkről, s így még jobban örült nekünk. Megint maradhattunk volna hosszabb ideig, de szeretnénk minél előbb hazaérni, ezért csak 2 éjszakát töltöttünk Zsókáék otthonában. A 2. napon már dél körül Puerto Saguntóban voltunk, ahol Zsóka és a fia, Roli fenséges, több fogásos ebédet varázsolt elénk.

Miközben jóízűen falatoztunk a mamával együtt, kifaggattuk Zsókát a csicseriborsós pacalleves és a paradicsomlekvár készítésének titkáról. Mindkettő újdonság volt számunkra, de olyan isteni, hogy szeretnénk otthon is kipróbálni. Fokozta a kulináris élvezeteket a karácsonyi dekoráció, amely szintén Zsóka kreatívitását dícséri, akárcsak a La Taska 78 berendezése.

Öt óra felé indultunk Vinarosba, Olgáékhoz. Zsóka újfent kivitt minket, ezúttal a vasútállomásra, pedig rengeteg dolga lett volna. Külön hálásak vagyunk Zsókának, amiért elvállalta, hogy valamikor a jövő héten átadja a két Gepidát és a csomagjaink nagyobbik felét egy fuvarozónak, aki elszállítja őket Zala megyébe - szintén ingyen :) Az állomásnál a mama okozott meglepetést nekünk, mert az utolsó pillanatban kiderült, hogy ő jön velünk!

Ha eddig nem említettem volna: Zsóka és Olgi testvérek, így Zsófika mindkettőjük anyukája. Nem csoda, ha a két lány egyformán jószívű és segítőkész :)

Olga nem sokkal korábban végzett a munkahelyén, mégis értünk jött az állomásra. Jó volt viszontlátni a bakfis Ivettet, és Pistit, a családfőt is. Vacsorázni egy kis étterembe vittek minket, ahol mindenki kebabot evett. Itt megismerhettük Olgiék legjobb barátait, Emesét és Sanyit meg a kicsi fiukat, Domit is. Másnap együtt vacsiztunk Emesééknél: Olgi bográcsban főtt töltött káposztáját és szabad tüzön sült, pácolt husikáit. Közben jókat beszélgettünk. Sajnos hamar elrepült az idő, és hétfőn iskola, meg munka várt barátainkra. Így viszonylag korán elköszöntünk vendéglátóinktól. Olgáékhoz érve még be kellett csomagolnunk, mert másnap indultunk tovább.

Miközben e sorokat írom, épp vonaton ülünk Barcelona felé. Azon tűnődöm, mennyit nyertünk ezen a jótékonysági kerékpártúrán. Bár a lakókocsira való nem jött (még) össze, rengeteg élményben volt részünk, jóban és rosszban egyaránt. Ám Isten még a rosszat is mindig jóra tudta változtatni. Ami viszont minden élménynél értékesebb számunkra, azok az új barátok, akikkel Isten megajándékozott minket utunk során! Azok az önzetlen emberek, akikre számíthattunk, amikor a betegségem miatt felborultak az eredeti terveink, és akiknek hála, máris jobban érzem magam!