Azt hiszem, 3150 km megtétele után elérkezett az ideje, hogy összefoglaljuk, mire is képes a Gepida e-Bike-ja, és hogy milyen apróbb-nagyobb javításokra volt szükség ezen a hosszú távon:
- a küllők meghúzása kb. 700 km-nél,
- a fékbetétek cseréje az én bicajomon, 2500 km-nél. Attiláéra is megvettük az újakat, de még nem kellett betenni őket.
- 800 km-nél egy láncszem-szorulás az én bringámon, amit kicseréltettünk.
- 1800 km-nél defekt Attila bringájának első kerekén. Attila kicseréltem a belsőt (hoztunk magunkkal újakat), és mehettünk tovább.
- 3000 km-nél lánccsere mindkét bicajon.Nem volt semmi baj, csak ellenőriztettük a láncot meg a fogaskerekeket, és a szerelő ajánlotta, hogy cseréljük ki a láncokat. Gyárilag 3000-re vannak kitalálva. Persze elmehettek volna még akár 1000 km-t, de úgy véltük, jobb az óvatosság, tekintve, hogy sűrű forgalomban tekertünk tovább. Olyan ez, mint a kocsinál a vezérműszíj vagy lánc. Megvan, hogy kb.mennyi km után kell lecserélni. Akkor is, ha még jó, mert bármikor elszakadhat, eltörhet.
A motor hibátlanul működik. Az aksik olyan jól bírják, hogy még olyankor is volt rajtuk egy-egy jel, amikor 100 km fölött teljesítettünk egy nap alatt, hegymenettel tarkítva. Apropó, hegymenet: még a legmeredekebb emelkedőn is (16 %-os) felvittek a Gepidák, igaz, turbó fokozatba kellett kapcsolni, a sebességváltót pedig felváltani 2-esbe. Gurulásnál az első és hátsó féket együtt használva nem volt gond, még vizes úton sem. Korábban soha nem éreztem magam ilyen biztonságban egy kerékpáron sem! Legszívesebben vissza sem adnánk őket a szponzor cégnek. Mivel a nap nagy részét nyeregben töltjük, egészen hozzánk nőttek :)