Gibraltár egy brit fennhatóság alá tartozó kis városállam. A Londonra jellemző piros, emeletes buszok szállítják az utasokat, hamisítatlan piros postaládákba dobják be a képeslapokat és leveleket, sőt még az utcai szemetesek is ugyanolyanok, mint Angliában.

Az utcák keskenyek és nagy bennük a forgalom. Az autósok gyorsan hajtanak és türelmetlenek, gyakran dudálnak, okkal-ok nélkül. Viszont jobboldali a közlekedés, ezért minden zebránál felfestették, hogy "Look left", vagyis "Balra nézz"! Londonban nem tudtam megszokni a baloldali közlekedést, s hiába festették a zebrára, hogy "Look right", én bizony ott is balra néztem először, ahogy kislánykoromban megtanították :)

Egyik nap kirándultunk a félsziget legtávolabbi csücskébe, amit úgy hívnak, hogy Europa Point. Innen tökéletesen lehet látni Afrika partjait, valamint Európa legdélebbi pontját, Tariffát.

Az egyik korlát mögött egy hatalmas ágyú áll, a II. világháborúból, megint másutt egy lengyel emlékmű, az 1943-ban Gibraltár partjainál lezuhant lengyel miniszterelnök-tábornok és legénysége halálának emlékére - a kiállított repülőgép-propeller a lezuhant gépé. Másik látványosság a 90-es évek végén átadott Ibrahim-al-Ibrahim mecset, amit a szaudi király ajándékozott a brit kormánynak.

És a végére hagytam a kedvencemet, a sziklákra épült csodás világítótornyot.

Imádtam ezt a kirándulást! Nem csak azért, mert gyönyörű kilátást élvezhettünk egész úton - jobbra a tenger, balra a sziklás hegyoldal -, hanem azért is, mert végre ismét úgy kerekezhettünk, hogy előtte megszabadítottuk a Gepidákat a hatalnas és súlyos csomagoktól. Elképesztő, hogy mennyivel könnyebb úgy tekerni, hogy nincs megpakolva! Hegymenetben elég volt Tourba tenni (középső fokozat), lefelé pedig csakúgy hasítottuk a levegőt. Még az erős szél sem tudott úgy dobálni, hiszen kisebb volt a felület, amibe belekaphatott volna.

Másnap gyalog mentünk, mert azt hallottuk, a sziklához nem tudunk felkerekezni, túl meredek az oda vezető út. Amikor caplattunk felfelé, mindketten úgy véltük, hogy nyugodtan mehettünk volna biciklikkel, a Gepidák ennél meredekebb emelkedővel is megbirkóztak már. Mindazonáltal jólesett egy kis fenékpihentetés, bár az izmainkat igencsak igénybe vette a hegymenet, majd a lejtmenet. Persze mehettünk volna cable carral, vagyis függővasúttal, de azt nem nekünk találták ki. Még fizessek is azért, hogy halálfélelmem lehessen? :) vagy mehettünk volna kisbusszal, de mi sportemberek vagyunk, inkább gyalogoltunk!

Még az út elején történt egy kis malőr egy édi makákó majmocskával. Miközben ravasz módon hagyta magát megsimogatni, egyetlen szempillantád alatt elorozta az ebédemet, amit az ölemben szorongattam egy neylonzacskóban. Így járnak az óvatlan túristák :) Akárhogy is, nagyon cuki volt, és nem tudtam haragudni rá.

Utolsó napunkon csak sétáltunk a hangulatos kis utcácskákban, amelyek egy tágas tértől indulnak a szélrózsa minden irányába. A teret körben éttermek, bárok és büfék szegélyezik, mindenütt székek és asztalok, az évszakhoz képest meglepően sok vendéggel. Mi lehet itt nyáron? - futott át az agyamon.

A sok étterem között felfedezünk néhány butikot, egy régiség-kereskedést, valamint egy üvegfúvó manufaktúrát is. Itt nem csak a kész termékeket csodálhattuk meg - az áraikat nem a mi pénztárcánkhoz szabták -, de megnézhettük, hogyan készülnek a talpaspoharak.

Élelmiszert vásárolni még a második napunkon átkerekeztünk La Líneába, a spanyol határvárosba, mert ott köztudottan olcsóbb minden. Amikor visszafelé mentünk, dugóba kerültünk. Azt hittük, a határnál alakult ki a sor, aztán eszünkbe jutott, hogy talán egy repülő miatt nem engedik át se a kocsikat, se a gyalogosokat. Alig ejtettem ki a számon a feltevésemet, dübörgő  robajjal levegőbe emelkedett egy brit utasszállító, kb. 100 méterre tőlünk. Utána, mintha mi sem történt volna, kinyitották a sorompót, és mehetett ki-ki a dolgára. Úgy tűnt, csak nekünk volt rendkívüli az élmény, mindenki totál természetesnek tekintette, hogy a kocsiúton keresztbe repülők közlekednek :) sajnos olyan hirtelen bukkant fel a jobboldali épület mögül, hogy nem volt időm megörökíteni...

Gibraltárnak megvan a maga varázsa, de nekünk kicsit zsúfolt és túl nyüzsgő város. Élni biztosan nem tudnánk ott, viszont pár napos pihenésre szuper hely!