Verőfényes napsütésben hagytuk el Slovenske Konjicét, miután vendéglátóink, Vera és Stefan alaposan megreggeliztettek minket. A következő városkában első dolgunk volt betérni egy kerékpárboltba, mert a nagy forgalom miatt szükségünk volt visszapillantó-tükrökre. Szerencsére a Gepida komfortmarkolatán gondoltak erre is, így a boltos srác egy perc alatt fel is tudta szerelni őket. Közben elmeséltük neki, hogy Gibraltárba tartunk. Erre kíváncsian körbejárta az egyik Gepidát, mert érdekelte, milyen gép repít el minket olyan messzire. Le is fotózta és mondta, hogy rá fog keresni a neten a márkára, mert még nem hallott róla, de csak jó lehet!
Bár szépen indult a nap, egyre nehezebb lett. Nem sokkal később magas hegyek meredeztek előttünk, és kicsit ijesztő volt belegondolni, hogy ezeket meg kell másznunk. A legmeredekebb emelkedő 18 fokos volt, kb. 5 km-en keresztül. Nem túl felemelő ilyenkor a bicaj komputerére pillantva szembesülni a ténnyel, hogy csupán két jelet mutat, és turbó fokozatban ez csak 15 km-re elég. Fogalmunk sem volt ugyanis, hogy meddig tart még a hegymenet... Szerencsére a Gepidák nem hagytak cserben minket, sőt, mire letudtuk a tervezett távot, még maradt az aksikban szufla. Mondhatni, "baba" volt az útszakasz :)
A nap végére, amikor már azt gondolnád, több rossz nem történhet, mert
- a 80 km végül 90 lett, mivel olcsóbb szállás reményében áttekertél a következő nagyobb városba, - ott szembesültél a rideg valósággal, hogy az olcsó helyeken telt ház van, a többiben 55 eurónál kezdődnek a szobaárak,
- sátrat versz egy dombocska takarásában, persze sötétben, hogy ne kelts feltűnést (addig rojtosra ülted a feneked egy Mekiben, a zacskós leveseddel és a tableteddel, amin kész kínlódás a blogírás, mert még csak tanulod, hogyan kell használni),
- majd végre, úgy fél 12 felé vízszintesbe kerülsz, és a hidegről megfeledkezve elnyom a fáradtság...
... hogy aztán hajnali 4 óra tájban arra ébredj, hogy majd szétdurran a hólyagod.
Nem, ennél már tényleg nem lehet rosszabb. Ott fekszel a 4 fokban, rajtad 2 nadrág, 3 pulóver és egy múmia hálózsák, a fejed búbjáig becipzárazva, melletted életed párja, akit nem akarsz felkelteni, viszont észrevétlenül nem tudsz kimászni a csöpp sátorból. Húzod, halasztod, alvásra semmi esélyed, végül addig forgolódsz, sóhajtozol, míg párod felébred, te pedig kiszabadulsz hálózsákból, sátorból és egy fa tövében csak azért fohászkodsz, hogy idejében kihámozd magad a rengeteg ruhából. És igen! Győzedelmes mosollyal visszafekszel és alszol még egy bő órát :) Atikám ébredt 6 óra tájban elsőként. Alig ment ki a sátorból, beköszönt: Szia, szívem. Mire én: Hová mész? Válasz: Én sehová, de itt egy ember, vasvillával a kezében, és fogalmam sincs, mit akar... Nyomban kipattant a szemem. Mire előmásztam, az ember nekiállt szemetet felszúrni a vasvillájára :)
Aznap 73 km-t tekertünk. Még dél előtt elértük a szlovén fővárost. Ljubljana szép város, de semmi extra. Azaz mégis: az egész városon át lehet hajtani bicajjal - kerékpársávon! Ez azért megnyugtató volt, tekintve a nagy forgalmat. Ezután következett a leghosszabb szakasz hegymenetben, néha lejtőkkel megszakítva. Egyre bátrabban gurulok, naponta megdöntöm saját csúcsomat. Már 46,2 km/h sebességnél járok. Ez persze messze van Attilám 73-as csúcsától :)
Aznap Postojnában éjszakáztunk, ahol ugyan rengeteg kiadó szoba van, de horror árakon. Végül az erdészeti iskola koleszában találtunk helyet. Mivel egy rendezvény miatt itt telt ház volt, kaptunk egy kis tantermet, ahol aludhattunk a padlón és még főtt vacsit is vehettünk. Összesen 23 eurót fizettünk, ezért modern fürdőben tusolhattunk, melegben alhattunk és még tornázni is tudtam reggel! A hidegben töltött éjszaka után megtanultuk értékelni azt, ami egy kicsit is jobb...
Másnap újult erővel vágtunk neki a Piran felé vezető útnak, főleg mivel ott egy egész nap pihenés várt ránk. Bár azt mondták, az út nagy része lejtős lesz,valójában kb. az egy harmada emelkedős, egy harmada sík és csak egy harmada volt lejtős. Mivel délutánra erős szelet kaptunk, az út pedig élesen kanyargotthol jobbra, hol balra, folyamatos oldalszéllel kellett bírkóznunk, legalábbis nekem.
További képeket a FB-oldalamon találtok.
