Toulonban végül elmaradt a városnézés, amit annyira nem sajnáltunk. Mire átvergődtünk a városon, nagyjából képet alkothattunk a városról, de nem igazán tetszett. Fényképezni biciklin ülve lehetetlen volt, az autók sebesen sodortak magukkal. Amikor kiértünk az országútra, szerencsére csökkent a forgalom, kamion pedig egy sem jött. Szinte végig széles kerékpársáv húzódik az út szélén, de elég rossz minőségű. Ez a szakasz még hegyes-völgyes volt, de a Gepidák bírták, és így persze mi is :) Cassis előtt egy fiatal biciklis rendőr jött oda hozzánk, amikor látta, hogy a telefonon keresgélünk valamit. Részletes útbaigazítást adott, így már simán odataláltunk.
Cassisban szálltunk meg egy kempingben, fent a hegyen. Lepakoltunk, majd legurultunk a tengerhez. Egy kedves hölgyismerősünk jóvoltából ott ebédelhettünk egy tengerparti kisvendéglőben. Ezúton is köszönjük neki a kedvességét :)
Másnap észak felé vettük az irányt, hogy kikerüljük Marseille-t. Sok embertől hallottuk, többek között a rendőrfiútól is, hogy nem túl biztos a város, főleg bringásoknak, így inkább bevállaltunk kb. 20 km kitérőt. A korábbi hegyek időközben dombokká szelídültek, a táj gyönyörű volt. A nap vége felé láttunk egy hatalmas építményt, amely hídnak tűnt, de kiderült, hogy vízelvezető rendszer és 100 éve építették.
Errefelé elég elhagyatott és keskeny utakon haladtunk, nyugodt tempóban. Éjszakára bekéredzkedtünk egy gazdához, akinek olívaültetvénye és állatai voltak. Bár egy szót sem beszélt angolul, se németül, mi pedig még nem vagyunk perfektek franciául, az aktivity-s előéletem megint hasznosnak bizonyult, így a gazda megértette mit akarunk, sőt az aksikat is feltöltötte nekünk reggelre.
Hajnalban megint fura hangokat hallottunk, és próbáltuk kitalálni az eredetüket. Tippeltünk bagolyra, szamárra, sőt újfent vaddisznóra is :)
A következő napokban eltűntek a dombok is, és a terep erősen emlékeztetett a magyar rónaságra. Ettől kicsit úgy éreztük, mintha otthon kerekeznénk egy napsütéses hétvégén.
Arlesban délután találkoztunk egy kedves magyar ismerőssel, Mák Dórival, aki Szombathelyről Spanyolországba tartott a fiával és a kutyusukkat, de útba ejtettek minket. Kaptunk ajándékba egy jó adag házi kolbászt - mint megtudtuk, Mercs Árpád hentesmester küldte nekünk - és egy kis házi pálinkát. Nagyon örültünk neki. És persze Dóriéknak is :)
Ezen az estén egy lakótelep parkjában vertük fel a sátrunkat. Erről az éjszakáról bővebben olvashattok a "Félelmek" című bejegyzésemben.
Másnap Montpellier volt az úticél. Érdekes, hogy 65 km-en keresztül egyetlen településsel sem találkoztunk. Hosszú, nyílegyenes úton kerekeztünk, jobbra és balra szántóföldek, legelésző lovak, bivalyok és egész idő alatt verőfényes napsütés, időnként heves oldalszéllel. Kicsit unalmasnak találtuk, ezért jól belehúztunk, hogy mielőbb a következő kempingbe érjünk. Hihetetlen, de hiányoltam a hegyeket. Rájöttem, hogy sokkal élvezetesebb tekerni úgy, hogy egy megerőltető hegymenet után jön egy kellemes száguldás a lejtőn. Ezalatt ugyanis pihentethetem a lábaimat, míg sík terepen folyamatosan nyomni kell. Ami erőt adott, az a tény, hogy hamarosan ismét megpillantjuk a tengert. Addig beértük a Rhone folyó látványával.
A La Parc kempinget Arlesben magunktól nehezen találtuk volna meg, de szerencsére egy kedves francia házaspár egészen a bejáratáig navigált bennünket. Ők is bicajokkal voltak, de csak egy kis délutáni tekerészésre indultak a szomszédos kisvárosból. Yves és Sylvia szívesen fotózkodott velünk. Elmesélték, hogy idén nyáron körbejárták a Balatont, igaz nem bicajokkal, csak autóval, de nagyon tetszett nekik.
A kempingben, alighogy berendezkedtünk, kellemetlenség ért bennünket. Mindig a mosdóban szoktuk bedugni a power banket, amit kifejezetten erre az utazásra vettünk még otthon, hogy ha olyan helyen járunk, ahol nincs áram, fel tudjuk tölteni a telefonunkat. Nos, most is bedugta Attila, ám két órával később, amikor érte ment, kiderült, hogy ellopták. A recepciós közölte, hogy nincs mit tenni, ez a mi problémánk. A főnök, akit hirtelen egyből megtaláltak, a kamerafelvételt nagy nehezen hajlandó volt visszanézni. Hat embert látott bemenni a mosdóba, de egyik sem lobogtatta a kezében kifelé jövet a power bankunkat, így nem jutottunk előbbre. Ma, a pihenőnapunkon bementünk a közeli Auchanba és vettünk egy kisebbet, olcsóbbat.
Ez az esemény érdekes módon kapcsolódik a"Félelmek" című írásomban leírt gondolataimhoz. Külön érdekesség, hogy amint befejeztem az említett írásomat, fény derült a lopásra... Mindenesetre a tanulság az, hogy azért mindenkiben nem kell megbízni... mert rossz emberek mindig voltak és mindig is lesznek. Meg kell találni a középutat a bizalom és bizalmatlanság között. Nem szabad feltételezni, hogy mindenki olyan becsületes, mint mi, viszont rosszat sem kell gondolni mindenkiről, akit nem ismerünk vagy aki más, mint mi vagyunk.
